érzéseim

Kedves Társak, Barátok, Érdeklődők!

 

Testileg épségben visszatértünk Kínából. A blogot csak itthon tudtam megnézni, azt is, amit mi írtunk és azt is amit megjegyzésként a bennünket figyelemmel kísérők írtak.

Most összegzésként a saját érzéseimet, véleményemet írom le, hiszen 9 különböző személyiségű ember járt ott, érzéseink is különbözőek lehetnek.

A 17 nap gyorsan, eseményekkel, várakozásokkal zsúfolva telt el. Élőben látni mindazt, amit az őszi fotók, a légi felvételek mutatnak egészen más. Az a hegy számomra rettenetes, alig van növényzet, csak kő, kő, kő a szinte láthatatlan gleccser tetején 4700 méterig, (ameddig eljutottunk) azután pedig hó, jég. Nem vagyok hegymászó csak rendszeres túrázó, elfáradtam a napi szintkülönbségek legyőzése során, de meg lehetett csinálni. Ez számomra azt jelenti, hogy gyerekeinknek, jól felkészülten, gyakorlottan nem jelentett leküzdhetetlen akadályt. A természet erősebb, sokszor kiszámíthatatlan. Az időjárás hasonló volt, mint amiről ők írtak: sokszor felhő, nyálka, eső, kevés napsütés.

Az első nap, amikor próbáltuk megkeresni a fotójukon látható 4650 méteren lévő táborhelyüket, nagyon gyakori kőomlásokat hallottunk. Nem tudom eldönteni, hogy az őszi hegycsuszamlás után vajon gyakoribbá vált a mozgás? Illetve az biztos, hogy a téli szezon elmúltával a lavinaveszély minden területen fokozottan fennáll. A völgy közepén haladtunk, óvtuk magunkat, ahogyan ők is tehették. Nagyon kevés lehetőség adatott, hogy alaposan megfigyelhessük a környéket, talán egy félórát sütött a nap, amikor láthatóvá vált a táj. Vittük magunkkal a fémdetektort is, de a terepviszonyok, a köveken való egyensúlyozás nem tette lehetővé a használatát.

Másnap a kutyákkal tértünk vissza, úgy tűnik az ő lábuk csupaszon még kevésbé bírta a köveket. Egy bizonytalan jelzést adott egyikük egy gleccserhasadékban, de nem tudtuk megerősíteni. Érdekes, hogy ezen a napon jóval kevesebb lavinát hallottunk, akik ekkor jöttek fel először, nem is értették előző napi elmondásunkat. Az idő most sem kedvezett nekünk. A harmadik napon emléktáblát helyeztünk el a környéken, nem mentünk a csúcs felé. Negyedik nap reménykeltőbb volt az időjárást tekintve, reggel napsütésre ébredtünk és indultunk is korán, akik bírták. Sokkal többet lehetett látni, most fel tudtunk menni a valószínűsíthető táborhelyükre. Fotókkal próbáltuk megkeresni azt a beállítást, amin ők is szerepeltek. A kielemzés itthon történik meg. Lefelé jövet próbáltunk szétoszolva átnézni a felszínt, ahol jártunk nem találtunk semmit. Délutánra újból esett.

A próbálkozásokat átgondolva, a helyszínt látva úgy döntöttünk: nem nagyon van esély nyomokat találni, megtettük, amit saját eszközeinkkel megtehettünk.

Az őszi fotók után, a mentési munkálatok jegyzőkönyvét olvasva én nem is bíztam igazán tárgyi bizonyítékok megtalálásában. De az ésszerűség mellett a tudatom legmélyén is az volt, hogy nem szeretnék holttesteket találni, valószínűleg ez egy védekezőmechanizmus. Így ők bennem élőként vannak jelen.

Pechtolné Marcsi

 

________________________________________________________
Tudtad? Minden nap más autótípus a nyerő! Nézd meg! Kattints!