2010. június 22., kedd

érzéseim

Kedves Társak, Barátok, Érdeklődők!
 
Testileg épségben visszatértünk Kínából. A blogot csak itthon tudtam megnézni, azt is, amit mi írtunk és azt is amit megjegyzésként a bennünket figyelemmel kísérők írtak.
Most összegzésként a saját érzéseimet, véleményemet írom le, hiszen 9 különböző személyiségű ember járt ott, érzéseink is különbözőek lehetnek.
A 17 nap gyorsan, eseményekkel, várakozásokkal zsúfolva telt el. Élőben látni mindazt, amit az őszi fotók, a légi felvételek mutatnak egészen más. Az a hegy számomra rettenetes, alig van növényzet, csak kő, kő, kő a szinte láthatatlan gleccser tetején 4700 méterig, (ameddig eljutottunk) azután pedig hó, jég. Nem vagyok hegymászó csak rendszeres túrázó, elfáradtam a napi szintkülönbségek legyőzése során, de meg lehetett csinálni. Ez számomra azt jelenti, hogy gyerekeinknek, jól felkészülten, gyakorlottan nem jelentett leküzdhetetlen akadályt. A természet erősebb, sokszor kiszámíthatatlan. Az időjárás hasonló volt, mint amiről ők írtak: sokszor felhő, nyálka, eső, kevés napsütés.
Az első nap, amikor próbáltuk megkeresni a fotójukon látható 4650 méteren lévő táborhelyüket, nagyon gyakori kőomlásokat hallottunk. Nem tudom eldönteni, hogy az őszi hegycsuszamlás után vajon gyakoribbá vált a mozgás? Illetve az biztos, hogy a téli szezon elmúltával a lavinaveszély minden területen fokozottan fennáll. A völgy közepén haladtunk, óvtuk magunkat, ahogyan ők is tehették. Nagyon kevés lehetőség adatott, hogy alaposan megfigyelhessük a környéket, talán egy félórát sütött a nap, amikor láthatóvá vált a táj. Vittük magunkkal a fémdetektort is, de a terepviszonyok, a köveken való egyensúlyozás nem tette lehetővé a használatát.
Másnap a kutyákkal tértünk vissza, úgy tűnik az ő lábuk csupaszon még kevésbé bírta a köveket. Egy bizonytalan jelzést adott egyikük egy gleccserhasadékban, de nem tudtuk megerősíteni. Érdekes, hogy ezen a napon jóval kevesebb lavinát hallottunk, akik ekkor jöttek fel először, nem is értették előző napi elmondásunkat. Az idő most sem kedvezett nekünk. A harmadik napon emléktáblát helyeztünk el a környéken, nem mentünk a csúcs felé. Negyedik nap reménykeltőbb volt az időjárást tekintve, reggel napsütésre ébredtünk és indultunk is korán, akik bírták. Sokkal többet lehetett látni, most fel tudtunk menni a valószínűsíthető táborhelyükre. Fotókkal próbáltuk megkeresni azt a beállítást, amin ők is szerepeltek. A kielemzés itthon történik meg. Lefelé jövet próbáltunk szétoszolva átnézni a felszínt, ahol jártunk nem találtunk semmit. Délutánra újból esett.
A próbálkozásokat átgondolva, a helyszínt látva úgy döntöttünk: nem nagyon van esély nyomokat találni, megtettük, amit saját eszközeinkkel megtehettünk.
Az őszi fotók után, a mentési munkálatok jegyzőkönyvét olvasva én nem is bíztam igazán tárgyi bizonyítékok megtalálásában. De az ésszerűség mellett a tudatom legmélyén is az volt, hogy nem szeretnék holttesteket találni, valószínűleg ez egy védekezőmechanizmus. Így ők bennem élőként vannak jelen.
Pechtolné Marcsi
 

________________________________________________________
Tudtad? Minden nap más autótípus a nyerő! Nézd meg! Kattints!

4 megjegyzés:

  1. Amit lehetett, megtettétek. Megpróbáltátok a lehetetlent és megjártátok a Hegyet, a Felderítés útját és nehézségeit. Az tapasztalataitok bizonyára hozzájárulnak az események feldolgozásához.
    Gratulálok a teljesítményetekhez.

    Bencsics Feri

    VálaszTörlés
  2. Kedves Mindenki!

    A szem látott - a lélek tán otthagyta -letehette nehéz terhét a súlyos kövek közt.

    Kívánva mindenkinek Békés Szép Napokat.
    Alma

    VálaszTörlés
  3. Kedves Érdeklődők, és Mindannyian!
    Megkönnyebültem, hogy visszajött mindenki egészségben!Aggódtam,és féltem,hogy ez a rettenetes kőrengeteg nem okozhat-e mégtöbb keserűséget, bánatot nekünk!? Marcsi beszámolója megerősített, hogy nem lehetetlen vállalkozás volt amibe a gyerekeink fogtak.Akármit láttak is ott a keresők, bizonyosságot nem találtak ,ezért nekem élnek Ők mindannyian! Hogy eredményes volt-e az expedició vagy sem,arra szerintem, nincs jó válasz!Csak köszönet illet mindenkit aki ott volt(még a kutyákat is), és azokat is akik érdeklődtek, izgultak itthon,és nem adják/adták fel a reményt!
    Én még most sem!
    Mikolovitsné Panni

    VálaszTörlés
  4. Kedves hozzátartozók, barátok!

    Örömmel olvastam, hogy mindenki épen hazatért. Mécs Laci barátom szavai meghatottak, kétszer is elolvastam annyira jól fogalmazta meg mi is történt utatok során, milyen érzések kavaroghattak bennetek. Sajnálom hogy nem lehettem ott fizikai valómban de lélekben ott voltam és veletek együtt tettem meg minden egyes lépést. Veletek reméltem, bíztam és féltem, fáztam és könnyeztem.
    Személy szerint a lelkem mélyén örülök annak, hogy -Marika szavaival élve- nem találtatok holttesteket. Így ők ott nyugszanak az idő végezetéig ahová tartoznak, ahová a szívük mindig is vezette őket... a hegyek között ahol megannyi csodát, sikert, élményekkel gazdag pillanatokat éltünk át együtt, ott ahová mi mindig is tartoztunk és tartozni fogunk. Amikor azt kívántam, hogy járjatok sikerrel valójában azt szerettem volna, hogy az utazás végén kapjatok egyfajta lelki megnyugvást, hogy el tudjátok engedni őket, hogy el tudjatok tőlük úgy búcsúzni, mint ha csak egy messzi csúcs meghódítására indultak volna ott. Nem számít, hogy hol van a sír, hogy miből készült, hogy emberi kéz vagy a természet alkotta. Csak az számít amit a szívünkben érzünk és amit az emlékeinkben őrzünk.

    Szabó Levente

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Összes oldalmegjelenítés